A magyar korosztályos férfi válogatott egy ezüstérmet szerzett, míg a felnőtt csapat bravúrral a negyeddöntőig jutott a vasárnap befejeződött debreceni 3×3 kosárlabda-versenysorozaton a Nagytemplom előtt felállított arénában.
A sort a korosztályos világ- és Európa-bajnokságokat tavaly felváltó U21-es Nemezetek Ligája nyitotta meg. A Károlyi Andrea vezette női válogatott első mérkőzésén 17-12-re verte az íreket, majd 21-8-ra kikapott a későbbi aranyérmes hollandoktól, és nem jutott tovább csoportjából.
A férfiaknál Lekli József tanítványai Ausztria ellen kezdtek, és kiélezett meccsen 21-20-ra nyertek, majd ők is a hollandokkal kerültek szembe, ám ők 22-12-vel jobbnak bizonyultak. A lengyelek elleni fináléban aztán – amelyre megtelt az ezerfős alkalmi aréna a Kossuth téren – 21-11-re kikaptak, így ezüstéremmel zártak.
Csütörtökön újabb Nemzetek Ligája-fordulóra került sor, ám ekkor mindkét hazai válogatott két-két vereséggel kiesett. A férfiaknál este ismét a lengyelek ünnepelhettek, s a nőknél a hollandok is megismételték előző napi diadalukat. Pénteken sem termett sok babér az U21-es hazaiaknak, mivel a nők Ausztriától és Lengyelországtól is kikaptak, míg a férfiak 21-15-re verték az íreket, majd 21-11-re alulmaradtak a lengyelekkel szemben, és nem jutottak tovább. Ezúttal mindkét nemnél a hollandok nyakába került az aranyérem.
Az elmúlt 12 évben már megszokott, pénzdíjas Women’s Series és World Tour Masters-küzdelmekben a nők léptek először pályára, s a magyar válogatott mellett Debrecen csapata is elindult. Utóbbi a Peking néven szereplő gárdával csapott össze elsőként, és 21-12-re kikapott, majd mivel a spanyoloktól is vereséget szenvedett (21-8), befejezte szereplését.
A magyar válogatott elsőként az elmúlt öt Women’s Series-viadalt megnyerő Hollandiával szállt szembe és – Papp Dia remeklése ellenére – 21-15-re alulmaradt, majd 20-16-ra kikapott a csehektől is, így Jakab Máté szövetségi kapitány együttese számára véget ért a torna. A döntő után ezúttal is Hollandia ünnepelhetett.
Mivel pénteken a Nemezetek Ligája és a Women’s Series is lezárult, így a hétvége már teljes egészében a World Tour Masters küzdelmeiről szólt. A férfi csapatok pénzdíjas versenyén is volt magyar érdekeltség, ugyanis Debrecen néven lépett pályára a magyar válogatott, ahol Kelemen Balázs, Komma Dániel és Molnár Mátyás mellett ezúttal is ott volt a szakág legendája, a korábban a DEAC csapatában is megfordult Ivosev Tamás. A Debrecen Mastersen a világranglista első tíz csapatából nyolc képviseltette magát, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sora szerepelt a Nagytemplom előtt.
A Csirke Ferenc kapitány irányította hazai kedvencek alaposan kitettek magukért, pedig az amerikai és a francia válogatottakat is felvonultató Miami, illetve Toulouse gárdáival kerültek egy trióba. Először 22-13-ra kikaptak a tengerentúli csapattól, majd ki-ki meccsen Kelemen vezetésével bravúros győzelmet arattak a franciák felett (21-13), így bejutottak a vasárnapi egyenes kieséses szakaszba.
A negyeddöntőben – melyre óriási volt az érdeklődés, és még a szomszédos óriás kivetítő előtt is nagy tömeg alakult ki – a három olimpiai bajnokkal felálló Amsterdam volt az ellenfél. A hollandok 8-2-vel kezdtek, és noha a magyarok remekül állták a sarat, 20-17-tel a rivális ment tovább az elődöntőbe. Az Amsterdam végül ezüstéremmel zárt, mivel a fináléban 21-17-re kikapott a selejtezőből indult német Baskets Bonntól.
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
Forrás: debreceninap.hu- A vízmegtartás a következő évek egyik legnagyobb feladata lesz Böszörmény új polgármestere szerint
- Göröghné Bocskai Éva országgyűlési képviselő ha tudta volna, hogy a Tisza Párt ekkorát nyer…
- Farmer-Expó 2026 – Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu! – https://debreciner.hu/ – #Debreciner
- Farmer-Expó 2026 – Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu! – https://debreciner.hu/ – #Debreciner
- Farmer-Expó 2026 –Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu!– https://debreciner.hu/ –Videó: KSz #Debreciner
- Elveszik az Aranybikát a fideszes Mathias Corvinus Collegiumtól – “kukába kerül” Papp Lászlóék terve
- Leépítések a debreceni önkormányzati médiánál – petíció indult
- Ezüstérem és negyeddöntő: így szerepeltek a magyarok a debreceni 3×3-as kosárfesztiválon
- “Szijjártóék pontosan tudták, hogy a lélegeztetőgépek minősége nem megfelelő” – szorul a hurok a volt külügyminiszter nyakán
- Választási csalás gyanúja Hajdúböszörményben: pörköltosztással, fuvarozással motiválták a romákat?

