a(az) 2021. február 18. nap archívuma
Sikeresen landolt a NASA Perseverance marsjárója
Több mint 470 millió kilométer megtétele után sikeresen landolt a Marson a NASA Perseverance marsjárója közép-európai idő szerint csütörtök este. A Jet Propulsion Laboratoryban (JPL), a NASA bolygókutató intézetében található irányítóközpontba – ahonnan az interneten élőben közvetítették a landolást – közép-európai idő szerint csütörtökön nem sokkal 22 óra előtt érkezett meg a megerősítés, hogy a […]
Szén-monoxid-mérgezés miatt egy embert kórházba...
Egy kabai, Vasút utcai ikerház egyik lakásához riasztották a püspökladányi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltókat, miután egy lakó rosszul lett. Az egységek méréseket végeztek az ingatlanban és szén-monoxid jelenlétét mutatták ki a levegőben. A ment…
Szlovákia egyelőre nem vesz orosz vakcinát
Szlovákia egyelőre nem tárgyal a koronavírusos megbetegedés ellen kifejlesztett első orosz vakcina, a Szputnyik V megvételéről – döntött csütörtöki ülésén a szlovák kormány. Az orosz vakcina megvásárlását Igor Matovic miniszterelnök és pártja, az OLaNO javasolta, de az ehhez szükséges határozatot megvétózta az egyik koalíciós partner, az Emberekért párt. “Koalíciós partnerünk, a Emberekért gyakorlatilag azt mondta: […]
A régen várt gazdasági mentőcsomagok végre megé...
… de nem éppen onnan, ahonnan a legtöbben várták… Már hosszú idő eltelt a válság első jelei óta. Szinte minden vállalkozásban tapasztalható a hatalmas visszaesés. A cégek túlnyomó többsége már alig várta, hogy megkapja a segítséget, ami kivezetheti a válságból. Egy nemzetközi konzorcium válságcsomagjai az elmúlt hónapokban már a magyar vállalkozók és vállalkozások számára is […]
Bánhidi Bence és Bíró Blanka lett a tavalyi év ...
A Ferencváros női csapatának kapusa először, a MOL-Pick Szeged beállója másodszor kapta meg az elismerést.
Szlovákia egyelőre nem vesz orosz vakcinát
A koalíciós partner megvétózta a szállítmányt.
Franciaországban ötezer résztvevővel megtarthat...
A miniszter azt is bejelentette, hogy egy 30 millió eurós támogatási alapot hoznak létre a fesztiválok megsegítésére.
Óriási siker: leszállt a Marson a NASA marsjárója
Magyar idő szerint kevéssel este tíz óra előtt landolt Perseverance űrszonda. Az első adatok szerint minden működik.
A tavalyi felére esett vissza az illegális hatá...
A legjelentősebb, 83 százalékos visszaesést a Fölközi-tenger keleti medencéjében jegyezték fel.
Üzbég-magyar egészségipari megállapodás születe...
A gyógyszerésztudományi képzések üzbegisztáni bevezetéséről, valamint közös oktatási, kutatási, fejlesztési programok támogatásáról és mobilitási programok elősegítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem az üzbég kormányzattal….
A törökországi Rodostó főpolgármestere átvette ...
Kadir Albayrak sokat tett azért, hogy a két nép megismerhesse egymást.
Megjelent a koronavírus egy újabb mutációja Nor...
Egyelőre nem tudni, hogy a B.1.525 jelű variáns fertőzőbb-e a korábbi változatoknál.
Benkő Tibor: támogatható a NATO főtitkári javas...
A kormány folyamatos támogatásának köszönhetően Magyarország a pandémia ellenére is – a korábbi terveknek megfelelően – növelni tudja védelmi kiadásait.
Javította a Moody’s a Budapest Bank és az...
Az eddigi stabilról felminősítés lehetőségére utaló pozitívra módosította a két bank hosszú futamú betéti besorolásainak kilátását.
