a(az) 2018. október 9. nap archívuma

Szakértő: még nem volt olyan magyar-török együt...

Még nem volt olyan együttműködés törökök és magyarok között, mint Gül Baba türbéjének felújítása – mondta Hóvári János Törökország-szakértő kedd este az M1 aktuális csatornán. A szakértőt abból az alkalomból kérdezték, hogy Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök társaságában kedden felavatta Gül Baba türbéjét Budapest II. kerületében. A két állam megállapodása alapján […]

további részletek

Egy másik Róma -melodráma Nemes Nagy Ágnes vers...

Az idén 33. alkalommal megrendezésre kerülő Romaeuropa nemzetközi fesztivál keretében 2018. október 12-én, pénteken 20.30 órakor a Római Magyar Akadémia Liszt termében kerül sor Dobri Dániel: A másik Róma című melodrámájának premierjére. Lengyel Balázs író, az „Újhold” című irodalmi folyóirat egykori szerkesztője Két Róma című esszéjében vall az „örök városhoz“ fűződő kapcsolatáról. Azokról az időkről […]

további részletek

Az év utolsó korlátlan élményével várja vendége...

Jön az idei utolsó karszalagos hétvége. Debrecen vidámparkja az ebben az évben utoljára megrendezésre kerülő Karszalagos Hétvégén az idei év nagy slágerével, korlátlan játékgép használattal várja a vidámpark szerelmeseit, a kikapcsolódni és szórakozni vágyó családokat és fiatalokat október 13-án és 14-én, szombaton és vasárnap 9:00-17:00 között. Jegyár: 3.000 Ft/fő. A karszalagos belépők elővételben is megvásárolhatók […]

további részletek

A Vodafone csatlakozott a Mesterséges Intellige...

A Vodafone Magyarország alapító tagként csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz. A 2018. október 9-én megalakult Mesterséges Intelligencia Koalíció alapítóihoz a kezdeményezés támogatójaként a Vodafone Magyarország is csatlakozott. A koalíció célja, hogy kijelölje a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit. A mesterséges intelligencia (MI) kutatása, fejlesztése és alkalmazása a technológiai és üzleti szféra egyik leginnovatívabb […]

további részletek

Makoldi Sándor hagyatékából nyílt kiállítás a H...

Október 5-én kiállítás nyílt a Hagyományok Háza Kallós Zoltán termében a tavaly elhunyt Makoldi Sándor festőművész hagyatékából. Az Újraírt népművészet címmel Debrecenben, a DMK Belvárosi Galériájában ez év januárjában megrendezett tárlat ezúttal Budapesten látható az egykori Budai Vigadó gyönyörűen felújított épületében. A debreceni kiállításhoz hasonlóan Makoldi Sándor festőművész-néprajzkutató festményei mellett a magyar népművészet képírási nyelvén beszélő, továbbírt kortárs népművészeti remekeket állítottak ki: egy […]

további részletek

Marihuánával kereskedtek Debrecenben

A Debreceni Járásbíróság 2018. október 9-én tartott előkészítő ülésen K-K. K. elsőrendű vádlottat bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében, míg H. A. másodrendű vádlottat bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért elsőrendű vádlottat 4 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, társát 4 […]

további részletek

Lovaskocsi és terepjáró ütközött Nyíradonynál, ...

Lovaskocsival ütközött össze egy terepjáró ma délután Nyíradony-Tamásipusztán. A nyíradonyi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik az autó áramtalanítása után, megkezdték a műszaki mentést. A kocsi és a terepjáró vezetője megsérült, őket a mentőszolgálat kórházba szállította. A lovaskocsit egy ló húzta, aki a szekér alá szorult. A tűzoltók kéziszerszámokkal szabadították ki az állatot, majd állatorvos […]

további részletek

A mindenkinek elérhető felsőoktatásért demonstr...

A mindenkinek elérhető felsőoktatásért tartottak fáklyás demonstrációt a Lehet Más a Jövő (LMJ), az LMP ifjúsági szervezetének kezdeményezésére kedden Budapesten a Corvinus egyetem épülete előtt. A mintegy 200 tiltakozó részvételével megtartott tüntetésen Pitz Dániel, a LMJ elnöke hangsúlyozta: követelik a kormánytól, hogy senkit ne fosszanak meg a tanulás lehetőségétől, és “ne engedjék el az állam […]

további részletek

Fontos kutatás kezdődött Debrecenben: a tejbe k...

Kutatási program kezdődött a Debreceni Egyetemen a tejbe kerülő, közegészségügyi veszélyt jelentő aflatoxin meghatározásáról és csökkentéséről – közölte az egyetem pályázati központja kedden az MTI-vel. Közleményük szerint a konzorciumvezető Debreceni Egyetem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal mintegy 300 millió forint támogatási összeget nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nemzeti kiválóság pályázatán. Az aflatoxin az […]

további részletek

Október közepétől ellenőrzi az őstermelőket az ...

Az adóhatóság megyei, fővárosi igazgatóságai október 15-től vizsgálatot indítanak az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kedden, az adótraffipax rovatban közzétett tájékoztató szerint elsősorban azok számíthatnak ellenőrzésre, akik nem teljes körűen szerepeltették szja bevallásukban a folyósított támogatások összegét, illetve a felvásárlók által részükre fizetett összeget. Ellenőrzésre számíthatnak továbbá azok […]

további részletek

Az MNB csatlakozott a Mesterséges intelligencia...

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapító tagként csatlakozott a kormányzati, piaci és tudományos szereplők által kedden megalapított Mesterséges intelligencia koalícióhoz – közölte a jegybank az MTI-vel. Az új testület feladata a mesterséges intelligenciával kapcsolatos közös stratégia és fejlesztési irányok megfogalmazása, és az együttműködési keretrendszer kialakítása annak érdekében, hogy Magyarország e technológia terén az európai élvonalba […]

további részletek

Gránátot találtak egy vonaton Miskolcon

Gránátot találtak egy vonaton Miskolcon. Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden azt mondta az MTI-nek, hogy egy Budapestről Miskolcra közlekedő InterCity takarításánál bukkantak az erősen korrodált lőszerre még hétfő délután. A szerelvényt már a gránát megtalálása előtt félrevontatták. A dolgozók értesítették a rendőrséget, a Készenléti Rendőrség tűzszerészei pedig megállapították, hogy éles volt a […]

további részletek

Levágták és eltüntették Erőss Zsolt emléktábláj...

Ismeretlenek levágták és eltüntették azt az emléktáblát, amelyet a Békás-szorosban levő Oltár-kő tetején állítottak Erőss Zsolt hegymászó emlékére barátai 2013 júliusában, másfél hónappal azután, hogy a hegymászó eltűnt a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása után – közölte kedden a Mesagerulneamt.ro portál Fekete Örsre, a Hargita megyei hegyimentő szolgálat vezetőjére hivatkozva. Fekete Örs az MTI-nek […]

további részletek

Görög-magyar – Rossi a legerősebb összeállításb...

Kedden egy-egy délelőtti és délutáni edzéssel folytatta felkészülését a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken Görögországban, majd hétfőn Észtországban lép pályára a Nemzetek Ligájában. A magyar szövetség beszámolója szerint minden játékos egészséges, így Marco Rossi szakvezető várhatóan a lehető legerősebb összeállításban küldheti pályára a csapatát Athénban. A délelőtti tréninget erősítéssel kezdték a játékosok, majd a telki edzőközpont […]

további részletek

11 góllal kapott ki a Loki női kézilabdacsapata...

A Ferencváros házigazdaként 11 góllal legyőzte a Debrecen csapatát a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén. A kilencedik percben született meg az FTC első olyan gólja, amelyet nem Kovacsics Anikó szerzett. Az első félidőben egyik csapat sem tudott hatékonyan védekezni, így összesen 37 gól született. A szünet után – részben a cserejátékosok jóvoltából – sokkal […]

további részletek