Debrecen Hotels

Zöld parkolót hoznak létre Debrecenben

  2022 máj 07 / #debrecen
Google ads
Google ads

Zöld parkoló kivitelezése kezdődött meg Debrecenben, a Kishegyesi út 36-50. közötti – a Coop ABC előtti – területen – számolt be az önkormányzat.

Pósán László országgyűlési képviselő elmondta, a Tócóskertben élők számára az egyik legnagyobb megoldandó feladatot a parkolás jelenti. Az e gond megoldására szolgáló tervekről már korábban is esett szó, s íme, a munkálatok elindultak. – Fogalmazhatunk nyugodtan úgy, hogy nem szoktunk a levegőbe beszélni. Tehát, ha valamit mondunk, akkor az észszerű időhatárokon belül meg is valósul. Ha valamit ígérünk, azt szeretjük is betartani – hangsúlyozta a képviselő. Azt is nyomatékosította, hogy ezen a helyen nem zöldterület megy tönkre a parkolási lehetőség kialakítása érdekében, hanem – a környéken lakók kívánságára – úgy jön létre jelentős, rendezett zöldterület, hogy a parkolási lehetőségek is bővülnek.

Varga András elmondta, miért is lesz ez zöld parkoló. A kialakítandó 89 térkövezett parkolóhely körötti és közötti sávokban összesen ezer négyzetméteren telepítenek fákat. A tervek alapján 28 fa ültetésére van lehetőség, ugyanakkor a környék lakóival való konzultáció nyomán már újabb 4 fának sikerült helyet találni, s további lehetőségek feltárására is remény van. A területre 2700 alacsony cserje is kerül majd. A parkolóhelyek között – a mozgáskorlátozott autósokra gondolva – a szokásosnál nagyobb alapterületű, ily módon akadálymentesített is lesz. Annak érdekében, hogy a gépkocsikból származó esetleges olajszennyezés ne kerülhessen az elvezetett csapadékvízbe, a lefolyókba az olajat felfogó puffereket építenek. Az új parkolók kialakításával érintett terület szélein a jelenleg is meglévő parkolóhelyek továbbra is megmaradnak. Varga András a kivitelezés idejére – ami kedvező időjárási viszonyok esetén várhatóan két hónap lesz – türelmet kért a környék lakóitól. Mint azt hangsúlyozta, a kivitelező ígéretet tett arra, hogy a lakók nyugalmát hét végén, valamint a kora reggeli, illetve a késő esti órákban nem fogják zavarni.

Fotó: DMJVÖ