Zivataros időszak kezdődik, riasztást adtak ki Hajdú-Biharra

2020.06.25

Csütörtökön a hosszabb napos időszakok mellett helyenként nyugaton és keleten, északkeleten számíthatunk záporra, zivatarra, másutt legfeljebb futó zápor alakulhat ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga riasztást adott ki Hajdú-Bihar megyére a zivatar- és felhőszakadás-veszély miatt.

Az előrejelzés szerint pénteken általában több órára kisüt a nap, de emellett több helyen valószínű zápor, zivatar – nagyobb számban a délutáni, esti órákban, és kiemelten az északi országrészben. Néhol akár heves zivatar is kialakulhat. A szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik, de intenzívebb záporok, zivatarok környezetében is lehetnek erős, vagy viharos széllökések. A hőmérséklet hajnalban 13-19 Celsius-fok között valószínű. Napközben 26-32 fokig melegszik a levegő.

A karjaiban mentett ki egy autóst a debreceni tűzoltó az özönvízből – víz alatt Debrecen

Szombaton északkeleten, északon több helyen alakul ki zápor, zivatar. Az ország nagyobb részén ugyanakkor sok napsütésre van kilátás, többnyire kevés gomolyfelhővel, és csak néhol lehet csapadék. A szél nagy területen megélénkül, néhol megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-20, a legmagasabb hőmérséklet általában 28-32 fok között alakul, de északkeleten napközben egy-két fokkal hűvösebb lehet.

Már a gumimatrac is előkerült a debreceni özönvíz után

Vasárnap nagyrészt napos idő várható északkeleten erőteljesebb, másutt többnyire gyenge gomolyfelhő-képződéssel. Délnyugaton nem várható csapadék, északkelet, kelet felé haladva nő a zápor, zivatar esélye. Zivatarok környezetében átmenetileg erős, vagy viharos széllökések is előfordulhatnak. A minimumhőmérséklet 15-21, a maximumhőmérséklet általában 28-33 fok között alakul, de északkeleten napközben egy-két fokkal hűvösebb lehet – olvasható az előrejelzésben.

az eredeti hír itt elérhető