Zebrán ütöttek el egy 14 éves lányt Debrecenben – keresik a cserbenhagyót

2018.10.25

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. október 19-én 7 óra 30 perc körül egy ismeretlen személy gépkocsijával közlekedett Debrecenben, az Attila téren, a Hajnal utca felől a Baross utca irányába. A sofőr haladása során nem adott elsőbbséget egy a kijelölt gyalogosátkelőhelyen közlekedő 14 éves lánynak, akit az autó visszapillantó tükrével elsodort. A fiatal lány könnyű sérüléseket szenvedett. Az ütközést követően az ismeretlen személy járművével megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri az eset szemtanúit, illetve azokat, akik információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

az eredeti hír itt elérhető