Zebrán gázolt gyalogost Debrecenben egy hajdúszoboszlói nő

2018.12.20

Kijelölt gyalogosátkelőhelyen ütötte el a gyalogost a hajdúszoboszlói nő.

Egy 57 éves nő 2018. október 4-én 7 óra 30 perc körül az általa vezetett személygépkocsival Debrecenben, a Szabó Kálmán utcán közlekedett. A sofőr egy kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget egy gyalogos részére, akit elütött.

A balesetben a 46 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a járművezetővel szemben.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

 

A balesetek megelőzése érdekében fogadják meg az alábbi ajánlásokat:

  • A gyalogosaknak is fontos, hogy saját testi épségük, biztonságuk érdekében láthatóak legyenek az utakon. Ezt hivatottak szolgálni a különféle fényvisszaverő eszközök a ruházaton, esetleg hátizsákon. Főként a gyalogátkelőhelyen történő áthaladásnál és az útpadkán történő gyaloglás alkalmával lehet nagy jelentőségük, mivel korlátozott látási viszonyok között messzebbről látható a fényvisszaverő ruházatot viselő gyalogos.
  • Amennyiben gyalogosként lakott területen kívül az út szélén közlekednek, korlátozott látási viszonyok mellett kötelező a láthatósági mellény viselése, amely előírás a kerékpárosokra is vonatkozik.
  • Ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen. A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról. Vegyék figyelembe azt is, hogy a jeges, havas, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani.
  • Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét a körültekintő, előzékeny és szabálykövető közlekedésre!

az eredeti hír itt elérhető