Zalatnay Cini imádkozik Kóbor Jánosért

2021.11.18

Zalatnay Sarolta is nagyon aggódik Kóbor Jánosért, aki múlt héten került kórházba. Imádkozik az énekesért.

Az Omega 78 éves frontemberének az állapotáról továbbra sem tudni semmit, hiszen felesége hírzárlatot rendelt el. Sokan úgy vélik, koronavírus-fertőzés áll a háttérben, de ezt senki nem erősítette meg.

Zalatnay Cini már évtizedek óta ismeri az énekest, tudja, hogy nagyon erős és imádkozik azért, hogy meggyógyuljon. Az énekesnő az AcNewsnak nyilatkozott. Nagyon megrendítette, hogy Kóbor János kórházba került és reméli, hogy nem koronavírus miatt lett rosszul.

Zalatnay elmondta, hogy eleinte – Kóbor Jánoshoz hasonlóan – ő is oltásellenes volt, de miután látta, hogy a barátai, családtagjai, kollégái sorra kapják el a betegséget, rájött, mennie kell oltakozni.

Pont Meckyvel beszéltem erről, és ő kérdezte, miért döntöttem emellett. Szerettem volna magamat, a lányomat, a környezetemet és a rajongóimat is védeni a koncerteken. Döbbenten hallottam korábban, hogy ő nem oltatta be magát. Nem tudom, azóta ez változott-e, hiszen csinos neje, kisgyereke, unokája van. Ha ezen a véleményén nem változtatott a közelmúltban, nagyon nagy lehet a baj, de a Jóisten segítse meg őt. Imádkozom érte! Mind a korát, mind a szellemi állapotát meghazudtolja, igazi harcos, hiszek benne. Omegás korunk óta imádom, 1967 óta. Erős, élni akar és nagyon jó esze van. Nagyon hasonlítunk ebben

– mondta a lapnak Zalatnay Sarolta.

az eredeti hír itt elérhető