Debrecen Hotels

Videón mutatkozik be a DVSC új kapusa

  2020 Sze 11 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Ferencvárostól vette kölcsön a Loki az új kapust, Gróf Dávidot, aki teljesítményével segítené a piros-fehéreket az NB I-be való visszajutáshoz. A Loki TV-nek nyilatkozott.

A hálóőr a Ferencvárostól érkezett Debrecenbe 1 évre kölcsönbe, és már át is esett az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon.

A 31 éves Gróf Dávid korábban védett Skóciában, Angliában és Németországban is, 2016-ban tért haza, 2017-ben a Honvéddal, idén pedig az FTC-vel lett bajnok, emellett többször meghívást kapott a magyar válogatott keretébe is.

A 2017-2018-as szezonban megkapta a Fülöp Márton-díjat az év védéséért.