Videó: elfogták a rendőrök a fegyveres rabot, aki a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből szökött meg
2019.02.15Elfogták azt a férfit, aki pénteken megszökött a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből, miután megszerezte egy őr fegyverét – közölte a rendőrség péntek délután a honlapján.A szökött rabra elfogása előtt a rendőrök többször rálőttek, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Azt írták: a Fővárosi Törvényszék V. kerületi, Markó utcai épületében a 35 éves Sz. Károly ítélethirdetés után megütötte a biztonsági felügyelőt, majd elvette a fegyverét.
A lábbilincsben lévő fegyveres magával hurcolta a törvényszék biztonsági szolgálatának egy munkatársát, akit az épületből kilépve elengedett.
A férfi az V. kerületi Stollár Béla utca és Bihari János utca kereszteződésénél megállított egy Nissan X-Trail személygépjárművet, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel arra kényszerítette, hogy segítse őt a menekülésben.
A bejelentést követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte a főváros rendőri zárását, és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására.
A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a XIV. kerületi Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra, és látták azt is, hogy
a szökött rab fegyvert fog a gépkocsivezető fejéhez.
Hozzátették: a főváros rendőri zárásának eredményeként a feltorlódott forgalom miatt a Nissan megállt a XV. kerületi Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél.
Az elítélt kiugrott a Nissanból, és megkísérelt megszerezni egy másik autót, de közben utolérték az őt már gyalogosan üldöző rendőrök.
A rendőrök felszólítására, majd figyelmeztető lövéseire a fegyveres férfi nem állt meg, a rendőrök többször rálőttek, majd elfogták.
A férfit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Forrás: Index ( a portál olvasója készítette a felvételt, amelyen az látszódik, ahogy Újpalotán próbálja elfogni a rendőrség a szökött rabot)
Forrás: Index
A Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága korábban azt közölte: az elítélt, akire garázdaság és rongálás vétsége miatt a törvényszék 1 év 1 hónap börtönbüntetést szabott ki jogerősen, az ítélethirdetést követően, a kézbilincs felhelyezésekor kezdett dulakodni a büntetés-végrehajtási őrrel.
A férfit erőszakos bűncselekmények miatt korábban már elítélték, és jelenleg is jogerős büntetését töltötte más bűncselekmény miatt.
Sokkoló felvételt töltött fel a hajtóvadászatról egy Youtube felhasználó is a videó megosztó csatornára. A videó a Szentmihályi út-Nyírpalota út kereszteződésénél készült. A felvételen látszódik, hogy felfegyverzett kommandósok közelítik meg a szökött rabot, aki nem engedelmeskedik a felszólításnak, ezért rálőttek, figyelmeztető lövéseket követően.
(Frissítés: Ezt a videót időközben eltávolították a Youtube-ról.)
További videók az üldözésről ITT