Debrecen Hotels

Verekedéssé fajult egy közlekedési konfliktus Debrecenben

  2018 okt 08 / #debrecen
Google ads
Google ads

A 38 éves sofőr gázspray-vel lefújta és ököllel is bántalmazta vitapartnereit.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. október 7-én 19 óra 30 perc körül arról, hogy személyautójával Debrecenben, az Attila téren közlekedett, amikor egy másik autóssal konfliktusba keveredett és a szóváltás tettlegességig fajult. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, és elfogták az egyik autó vezetőjét, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a szegedi férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozás adatai szerint a 38 éves sofőr szóváltásba került a másik autó vezetőjével, akit többször megütött és gázspray-vel is lefújt. A bántalmazás láttán a sértett utasa kiszállt az autójukból, azonban R. János őt is megütötte és a nyakánál fogva az autónak szorította.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.