Végéhez közeledik a Csokonai Színház régi épületének teljes körű felújítása, Papp László is megjelent az épületben

2023.01.25

Végéhez közeledik a debreceni Csokonai Színház patinás régi épületének teljes körű felújítása, várhatóan már az első félévben megnyitják a játszóhelyet – közölte a cívisváros polgármestere újságírókkal szerdán, miután a helyszínen megtekintette a munkálatokat.

Papp László emlékeztetett arra, hogy a kivitelezési munkák 2020 szeptemberében kezdődtek, a teljes rekonstrukció műemléki felügyelet mellett zajlott, és mára elérte a 90 százalékos készültségi szintet.

A nettó értékben több mint 9,6 milliárd forintos beruházás teljes mértékben állami forrásból, a Debrecen 2030 és a Modern városok program keretében valósul meg – tette hozzá, megjegyezve, hogy a tavaly átadott Csokonai Fórummal együtt bruttó 20 milliárd forintos színházfejlesztés történt a városban.

A debreceni Csokonai Színház felújítása
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón 2023. január 25-én. A 2020 szeptemberében megkezdett, a tervek szerint idén nyárig tartó felújítás körülbelül kilencven százalékát elvégezte a kivitelező. A teljes beruházás értéke nettó 9,6 milliárd forint. MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László ismertetése szerint a legnagyobb változás a fogadótérben történt: az eddigi szűk lépcsőház helyett tágas oszlopcsarnok fogadja az épületbe érkezőket. A nézőtér kapacitásbővítésének eredményeként a korábbi 350 helyett 600 ülőhelyet alakítottak ki, és a további 60 állóhellyel csaknem megkétszerezték az épület befogadó képességét – jegyezte meg a polgármester.

Gemza Péter színigazgató a két épület – a Csokonai Színház és a Csokonai Fórum – “átjárhatóságát” nevezte fontos szakmai eredménynek, miután a két játszóhelyet hasonló, korszerű színpadtechnikával szerelték fel, ami megkönnyíti a műszaki dolgozók munkáját.

A debreceni Csokonai Színház felújítása
A felújítás alatt álló debreceni Csokonai Nemzeti Színház nézőtere 2023. január 25-én. A 2020 szeptemberében megkezdett, a tervek szerint idén nyárig tartó felújítás körülbelül kilencven százalékát elvégezte a kivitelező. A teljes beruházás értéke nettó 9,6 milliárd forint. MTI/Czeglédi Zsolt

Ennek ellenére még az idén 15-20 fős létszámbővítésre kerül sor, az érkezők 70 százaléka műszaki szakember lesz, 30 százalék a művészeti tagozatokat erősíti. A beruházások eredményeként további 20-25 fős létszámbővítésre is készülnek – fűzte hozzá az igazgató.

Elmondta azt is, hogy a Csokonai Fórum két színháztermében a nyitás óta teltházas előadások vannak, érzékelhetően nagy igény van a Csokonai Színház régi épületének megnyitására, ahol a jövőben elsősorban operákat, operetteket, musicaleket, illetve nagyszínpadot igénylő prózai műveket mutatnak majd be.

az eredeti hír itt elérhető