Debrecen Hotels

Vastag Csabát is bevetette a Fidesz a (formálisan) kétharmadról is döntő időközi választás előtt

  2020 okt 11 / #debrecen
Google ads
Google ads

Időközi választást tartanak ma Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében, mert Koncz Ferenc, a körzet fideszes képviselője július 10-én közlekedési balesetben elhunyt. A Fidesz színeiben Koncz Zsófia, az elhunyt képviselő lánya indul, vele szemben a legerősebb jelölt az összellenzéki támogatottságú Bíró László.

Koncz Zsófia 30 éves, jogász, a Fidelitasban azzal vált ismertté, hogy 2015-ben Böröcz László elnökkel közösen előállt a „provokátorfigyelő” ötletével: közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket.

Koncz Zsófia

Az ötlet botrányt kavart, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogsértőnek minősítette a kezdeményezést. Később Koncz Zsófia Magyarország washingtoni nagykövetségén kapott állást a politikai stábban, külpolitikai munkatársként.

Bíró László jobbikos agrárvállalkozó. Néhány éve antiszemita megjegyzéseket fűzött kommentben egy Facebookon megosztott hírhez. Miután ezt a kormánymédia nagydobra verte, Bíró sietve kért bocsánatot. Keresztény, istenfélő emberként definiálja magát.

Ha Bíró győz, formálisan elvész a Fidesz kétharmada, de a Mi Hazánkos honatyák és a német nemzetiségi képviselő, Ritter Imre támogatására még számíthat a kormánypárt.

Az erőviszonyokat mutatja, hogy Koncz Zsófia győzelméért mindent bevetett a kormánypárt. A körzet településein jóval több plakátról mosolygott reménybeli választóira a fideszes hölgy, aki szinte naponta átadott valamit, sőt, laptopokat is osztogatott.

Rozgonyi István, Bodrogkeresztúr polgármestere, Szabó Árpád, a Szerencsi Tankerületi Központ elnöke, Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselőjelölt, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fincziczki Melinda, a Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola intézményvezetője (b-j) a Szerencsi Tankerületi Központ adományokból vásárolt iskolabuszának átadásán Tokajban, a Paulay Ede Színház udvarán 2020. október 2-án. MTI/Balázs Attila

Koncz Zsófia mellett kiállt Vastag Csaba, a 2010-es X-Faktor győztese is, a kampány finisében érzelmes videót készítettek vele a fideszesek.

Kattintson a képre, ha látni szeretné: