Varga Viktor: “Egyfajta karikatúra vagyok”

2022.09.22

Az énekes úgy véli, Istentől kapta azt a küldetést, hogy az extrém tetteivel másoknak segítsen.

Varga Viktor jelenleg egy sámán jurtában lakik, mert gondok vannak a házával. De fotózkodott már meztelenül, bejárta a dzsungelt, saját építésű hajójára szállt, amivel majdnem a Dunába fulladt, de szereti a vadvízi evezést is, nemrég pedig egy Tisza-túrán kalandozott, ahol az indák között úgy érezte magát, mintha a dzsungelben lett volna.

Kalandos életéről a Metropolnak mesélt. Úgy gondolja, az Istentől kapta azt a küldetést, hogy az extrém tetteivel segítsen másoknak. Az énekes elmondása szerint ezeket nem ő generálja, hanem az élet hozza így, ő pedig áll elébe, bármi is történjen.

De azt látom, hogy ezek valahogy fontosak, és egyfajta karikatúra vagyok az emberiségnek, mert nyilvánvalóan sokkal durvább dolgoknak kell történnie velem ahhoz, hogy az látványos legyen. Ez az egész olyan számomra, minthogyha a Jóisten küldené rám ezt a sok durvaságot, hogy közölhessek az emberekkel bizonyos dolgokat, és ők is meríthessenek a kitartásból, ebből az erőből, amit használunk

– mondta Varga Viktor, aki nem egyedül kalandozik az élet tengerén. Két éve van együtt táncos szerelmével, Liliánával, akivel nagyon boldogok együtt, de esküvőt nem terveznek, mert Viktor nem hisz a házasság intézményében.

az eredeti hír itt elérhető