Debrecen Hotels

Valaki kifizette Lagzi Lajcsi százmilliós gáz- és áramszámláját

  2018 Már 22 / #
Google ads
Google ads

Szerdán harmadjára halasztotta el a bíróság Galambos Lajos gáz-, víz- és áramlopási ügyének tárgyalását.A Bors írta meg, hogy a kétszeri halasztás után szerdán sem kezdődhetett meg Galambos Lajos, felesége, Boglárka, valamint 9 társuk büntetőpere. mert Lajcsiék ügyvédei szerint 44 ezer oldalnál is vaskosabb nyomozati iratból nem lehet 27 munkanap alatt felkészülni.

A bíró a vádlottaknak igazat adva ismét elnapolta a tárgyalást, de mielőtt ezt megtette, az ügy váratlan fordulatot vett:

Lajcsi ügyvédje benyújtott három dokumentumot, amelyben az érintett közműszolgáltatók, vagyis az Égáz-Dégáz, az E-On, valamint a TIGÁZ-DSO Kft. igazolja, hogy a zenész tartozá­sa már nem áll fenn.

A zenész a lapnak azt mondta, a tartozást nem ő fizette ki.

A fogyasztó rendezte azt. A vádiratban öt fogyasztási hely és öt közműszolgáltató szerepel, több szerződésről van szó. A fogyasztók gazdasági társaságok, de ezek egyikének sem tulajdonosa, sem Galambos Lajos, sem a többi vádlott

– magyarázta dr. Fröhlich Krisztián ügyvéd, akinek nincs információja arról, hogy ki fizette ki a hatalmas összeget.

A szolgáltatóknak tehát már nincs kára, de ettől automatikusan nem szűnik meg a büntetőeljárás.