Vádat emeltek a kollégáit mérgező pécsi ápolónő ellen

2018.06.28

Könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónő ellen, aki mintegy egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit – közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

A vádlott 2015 novemberétől ápolónőként dolgozott a pécsi idegsebészeti klinikán, ahol 2016 tavaszától kezdődően pszichiátriai gyógyszereket tett kollégái kávéjába, illetve ivóvizébe azért, hogy “kipróbálja és megtudja, hogy annak milyen hatása lesz” – áll a Baranya Megyei Főügyészség közleményében.

A nővér mindezt heti rendszerességgel, hetente akár több alkalommal is megtette, és ezzel – az ügyészség megfogalmazása szerint – “egészségsértést” okozott kollégáinak.
Az általa adagolt szerek hatására feszültség, fáradékonyság, álmosság, izomgörcsök, valamint pánikszerű rosszullétek alakultak ki. A tünetek csak órákon, illetve néhány napon belül szűntek meg.

Az ápolónő beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.

Mivel a gyógyszerek okozta rosszullétek nyolc napon belül elmúltak, így a vádlott cselekménye könnyű testi sértésnek minősül, amiért két év szabadságvesztés szabható ki – írta az ügyészség.

A baranyai megyeszékhely klinikáit fenntartó Pécsi Tudományegyetem (PTE) az esetről tavaly júniusban az MTI-vel azt közölte, hogy a gyógyító intézmény neurorehabilitációs osztályán korábban több váratlan rosszullét történt a dolgozóknál.
Az intézmény és az érintett egység vezetése vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen a klinika elnöke feljelentést tett.

“A hatóság gyors és hatékony nyomozómunkájának, valamint a klinikai vezetők és munkatársak segítőkész együttműködésének köszönhetően napokon belül elfogták a gyanúsítottat, aki feltételezhetően tudatmódosító szereket csempészett munkatársai italába, ezzel előidézve rosszullétüket” – tájékoztattak korábban.

az eredeti hír itt elérhető