Utolsó helyen áll a magyar egészségügy a visegrádi országok között

2019.05.21

Kevesebbet költ az állam az egészségügyre, mint másfél évtizeddel korábban.

Az összes egészségügyi kiadás harmadát zsebből fizetik Magyarországon – írja a Népszava a GKI felmérésére hivatkozva. Az elemzésből az is kiderül: nagyjából 13 százalékkal költött kevesebbet a magyar állam az egészségügyre 2016-ban, mint 2003-ban. Ez idő alatt a magánkiadások 6 százalékkal nőttek.

A hvg.hu szemléje szerint

az elmúlt 17 évben négy és fél évvel nőtt a magyarok születéskor várható élettartama. Az azonban nem változott, hogy öt évvel rövidebb életre számíthat egy átlagos magyar, mint az EU-átlag.

Szinte minden egészségügyi mutatóban az utolsó helyen állunk a visegrádi államok között. Eközben pedig a halálozási statisztikákban Magyarországon a legmagasabb a keringési, valamint az emésztőrendszerrel összefüggő rendellenességek, a daganatos megbetegedések, és az öngyilkosságok aránya is.

az eredeti hír itt elérhető