Debrecen Hotels

Újabb magas rangú orosz halt meg, egy lépcsőházban érte a vég

  2022 szept 22 / #debrecen
Google ads
Google ads

Rejtélyes körülmények között elhunyt Anatolij Gerascsenko, aki korábban a Moszkvai Repülési Intézet rektora volt – írja a Telex a Business Insider alapján. Az egyetem közleménye szerint Gerascsenko egy „baleset következtében” vesztette életét. Az orosz Izvesztyija nevű újság azt is tudni véli, hogy Gerascsenko „jelentős magasságból esett le”, és „több emeletnyit zuhant” az egyetem egyik lépcsőházában. Mire kiérkeztek a mentők, Gerascsenko már halott volt.

A 72 éves Gerascsenko 1977 óta dolgozott a Moszkvai Repülési Intézetben, 2007 és 2015 között pedig ő volt az egyetem rektora. Halálakor a jelenlegi rektor tanácsadójaként dolgozott. Több mint 100 tanulmányt és tudományos cikket publikált pályafutása alatt. Számos magas állami kitüntetést kapott, köztük a Hazáért Érdemrend első osztályú fokozatát.

Az utóbbi időben számos magas beosztású orosz tisztségviselő és oligarcha halt meg rejtélyes körülmények között. Nyilván csak a véletlen műve lehet, és senkinek eszébe se jusson azt feltételezni, hogy Putyin tisztogatása zajlik éppen.

Fotó: Moszkvai Repülési Intézet