Újabb emeletes motorvonatokat vásárol a MÁV

2018.12.18

Újabb nyolc darab emeletes motorvonat szállításáról írt alá megállapodást a MÁV-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG – hangzott el az M1 aktuális csatornán kedd reggel.

A most aláírt szerződésben szereplő, 600 ülőhelyes, korszerű utastájékoztatási rendszerrel ellátott kocsik 2021 elején állnak majd forgalomba, míg a korábban megrendelt 11 jármű 2019 végére már el is készül – ismertették.
A Magyarországon újdonságnak számító vonatokat a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén szerelik majd össze, ahová az első kocsiszekrény már megérkezett – tették hozzá.

Kiemelték: a MÁV a zsúfoltság csökkentése és az utazási körülmények javítása miatt döntött úgy, hogy a forgalmasabb vonalakon emeletes motorvonatokat állít szolgálatba.

az eredeti hír itt elérhető