Debrecen Hotels

Új orvosokat avattak a Debreceni Egyetemen

  2022 szept 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

Általános orvosok tették le esküjüket szombaton a Debreceni Egyetemen. Az Általános Orvostdományi Kar ünnepségén a magyar, illetve az angol nyelven folytatott képzést befejezve, több mint 180 magyar és külföldi állampolgárságú végzős hallgatót avattak orvossá.

Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja ünnepi köszöntőjében azt kérte az új orvosoktól, hogy legyenek büszkék arra, hogy tudásukat és orvosi diplomájukat az ország egyik legnagyobb és legrangosabb egyetemén és orvoskarán szerezték meg, amely európai összehasonlításban is megállja a helyét.

A professzor hozzátette: a Debreceni Egyetemet mindig a stabilitás és a töretlen fejlődés jellemezte, mindig nyitott volt az új eszmék iránt, ugyanakkor megőrizte az orvosképzés értékeit és most is készen áll arra, hogy a változó külső körülmények mellett is tovább fejlődjön. Mátyus László hangsúlyozta, hogy a most végzett orvosdoktorok rendelkeznek azzal a modem ismeretanyaggal, amely lehetővé teszi, hogy megfeleljenek az orvossal szemben támasztott magas elvárásoknak, és bizonyították azt is, hogy szakmai felkészültségük mellett, emberi kiállásuk alapján is méltóak az orvosi hivatáshoz – írja a hirek.unideb.hu.

Az Általános Orvostudományi Kar általános orvos szakán 104 magyar és 80 külföldi állampolgárságú végzett, akiket az eskütétel után avattak általános orvosdoktorrá a szombati ünnepségen.