Uborkát árult, közben készpénzt lopott

2018.03.10

A vámospércsi körzeti megbízottak rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható román férfit.

Egy 81 éves nő tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy 2018. március 9-én 11 óra körül egy férfi csengetett be hozzá, azért hogy uborkát adjon el neki. A sértett elmondta, hogy az ismeretlen elterelte a figyelmét, besurrant a házba és készpénzt lopott el tőle. A körzeti megbízottak a bejelentő álmosdi házához mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A román állampolgárt Álmosdon fogták el a rendőrök, majd előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre. A nyomozók az 53 éves férfit – gyanúsítotti kihallgatását követően – bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított bűntetőeljárást.

az eredeti hír itt elérhető