Túléli? – kezünkben társaink élete

2018.09.14

A jelen és a jövő miatt is fontos, hogy a pedagógusok tudják és népszerűsítsék az elsősegélynyújtást: szakmai és módszertani konferenciát rendezett nekik a Magyar Vöröskereszt Berettyóújfalu Területi Szervezete az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából.

Megmentette a debreceni testneveléstanár diákja életét tavaly kizárólag azzal, hogy helyesen elsősegélyt nyújtott, amikor a bemelegítésnél a fiatal összeesett. Az első vizsgálatok után mentőt hívatott, maga pedig megkezdte a mellkaskompressziót. Az újraélesztés tudására szükség van már középiskolában is, hiszen a korosztály bekerült a hirtelen szívleállás rizikócsoportjába. Részben egészségügyi okokból, hiszen egyre több szív- és érrendszeri rendellenességgel élő gyermeket vesz részt az oktatási rendszerben. A másik ok az életmóddal, az energiaitalok, s különböző szerek, drogok használatával függ össze – ismertette Dr. Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója és a Magyar Vöröskereszt Berettyóújfalu Területi Szervezetének elnöke szerdán a Veletek az életért című, pedagógusoknak és érdeklődőknek rendezett konferencián. A vöröskeresztes rendezvény elsősorban pedagógusoknak szolgált szakmai és módszertani információkkal, hiszen a nevelők, tanárok kulcsszerepet töltenek be az ügyben: népszerűsíthetik, de a rájuk bízott gyermekeket és kollegáikat is nagyobb biztonságban tudhatjuk, ha rutinos elsősegélynyújtókként tartózkodnak a közelükben.

 

„Az idővel futunk versenyt!”

Nem az egészségügyön, hanem a közösségi ellátáson mentheti meg a beteg életét sürgősségi helyzetben, ezt mondták ki 2015-ben egy világszintű szakmai fórumon– tudatta Dr. Korcsmáros Ferenc. Hiába a mentőhelikopter, ha a helyszínen senki sem foglalkozik a beteggel, mert az első öt percben dőlnek el a legfontosabb esélyek. Ha újraélesztik a beteget, egészségügyi károsodás nélkül felépülhet. Ám öt perc után minden újabb perc súlyos szövetkárosodásokkal jár. A kulcs tehát az alapfokú elsősegélynyújtás széleskörű ismerete, s ebben óriási szerepük van a pedagógusoknak.

Gyakorlat-defi-sajtó

Kettős kiképzés pedagógusoknak

A gyermek-újraélesztést, az alapvető elsősegélynyújtó ismereteket, beleértve lázgörcs-, epilepsziás roham, a félrenyelés ellátását érdemes tudniuk az óvoda-pedagógusoknak – ajánlotta Dr. Korcsmáros Ferenc, hiszen ezeknek nagy a rizikója a korcsoporban. A szülőkkel való konzultáció is fontos, hiszen asztmával, inzulinos cukorbetegséggel, étel-, darázscsípés- és egyéb allergiákkal élő gyermekek is járnak óvodába. Az a legjobb, ha a pedagógus szükség esetén tudja, mit és hogyan tegyen.

Az óvodás gyermekeknek a játékos ismeretterjesztést ajánlott a – témában jártas – mentőigazgató- az orvoslásról, a baleset-megelőzésről, a védőnők, mentők feladatairól.

A tanárok, nevelők kettős felkészítést kaptak, egyrészt elsősegélynyújtó ismereteket, ajánlásokat az óvodás, alsó-, felső tagozatos és középiskolás diákok korosztályaihoz. Másrészt módszereket, témákat az elsősegélynyújtás népszerűsítéséhez. A tanítóknak alsó tagozatban, például, a gyermek-újraélesztés tudására lehet szükségük, míg felső tagozatban mind a gyermekre, mind a felnőttekre kidolgozott ajánlást érdemes a tudástárban tartani.

A hatodikos diákok az emelt szintű újraélesztéssel együtt az alapfokú elsősegélynyújtás teljes tárházát meg tudják tanulni, sőt csapatmunkában is képesek bonyolult, soksérültes baleseti helyszínen hatékonyan dolgozni – hangsúlyozta a regionális mentőigazgató. Mindezt a Magyar Vöröskereszt Országos elsősegélynyújtó versenyein is bizonyítják a diákok.   

 

Riasztható elsősegélynyújtók

Él és működik az a mobilapplikáció, amelyet egy évvel ezelőtt a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének rendezvényén készülő rendszerként ismertettek. A regionális igazgató elmondta, hogy aki megtanulta az újraélesztést és a félautomata defibrillátor használatát, és letölti a Szív City névre hallgató mobil-alkalmazást, bekerül a hősök csapatába. Ha az elsősegélynyújtó 500 méteres környezetében hirtelen szívmegállás történik, a mentőszolgálat aktiválja őt. Jó esetben két segítőnek küld üzenetet, az egyiket a helyszínre irányítja, hogy azonnal kezdje meg az újraélesztést, a másikat a legközelebbi, nyilvánosan elérhető félautomata defibrillátorért küldi el.

 

Csak, ha biztonságos a helyszín!

Felismerés – segélykérés – elsősegélynyújtás: a mentési láncban ezeket a szerepeket töltheti be a laikus elsősegélynyújtó. Ujvárosy Andrásnak, az Országos Mentőszolgáléat vezető mentőtisztjének a leglényegesebb tudnivalókat vette át a pedagógusokkal. Felhívta a figyelmet néhány lehetséges típushibára is. Baleset helyszínén – például – mielőtt a sérülthöz rohan a segítő, mindenképpen győződjön meg arról, hogy biztonságos a helyszín, hiszen ha ez nincs így, segíteni nem tud, viszont eggyel több embert kell megmenteni a szakembereknek. Kitért a stroke-ra, hiszen ez az agyi esemény nem jár fájdalommal, nem kísérik heves tünetek, fel kell ismerni. A beszéd, az arcmimika torzulásai, s a végtagmozgások elmaradása jelzi a bajt. – Fontos a mihamarabbi segélyhívás! – hangsúlyozta a szakember –, hiszen ha rövid időn belül megkap egy korszerű készítményt a beteg, visszafordítható a máskülönben végzetes folyamat. Hangsúlyozta, hogy ne adjanak be gyógyszert, különösen ne vérnyomás-csökkentőt a stroke-os betegnek.

Az elméleti előadásokat gyakorlat követte. A pedagógusok megtanulhatták, gyakorolhatták a kisded-, csecsemő és felnőtt újraélesztést, hogy félrenyeléskor korosztályonként mi a teendő, a kötözéseket sebimitációkon tanulhatták meg, és megismerhették a félautomata defibrillátor használatát.

 

Vár a Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Oktatási és Vizsgaközpontjában rendszeresen és igény szerint is szerveznek alapfokú elsősegélynyújtó tanfolyamokat és vizsgákat, köztük olyanokat is, amelyek a különböző munkahelyeken felmerülő baleseti vagy rosszullétes helyzetekre készítenek fel. Érdeklődni az 52/316-330-as telefonszámon, a vizsgakozpont@voroskereszt.hu e-mailcímen vagy személyesen (Debrecen, Hatvan utca 37. alatt) lehet.  

az eredeti hír itt elérhető