Továbbra sem tett vallomást a 2013-as soroksári gyilkosság gyanúsítottja – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-nek.
Szerdán a 24.hu írt arról, hogy megtagadta a vallomást folytatólagos kihallgatása során a soroksári gyilkossággal gyanúsított R. Szilveszter.
Az MTI megkeresésére Gasz Péter, a szóvivőt helyettesítő ügyész csütörtökön azt írta: “a kérdezett ügyben a gyanúsított a vallomásai során az ügy érdemére vonatkozóan vallomást nem tett”.
A gyilkosság 2013. szeptember 25-én történt. Az áldozat egy 36 éves nő volt, akit kocogás közben támadtak meg. Holttestére másnap hajnalban a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá. Támadója lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta.
A rendőrség idén szeptember 8-án jelentette be, hogy egy negyvenéves, büntetését börtönben töltő férfit gyanúsítanak a soroksári gyilkossággal.
A Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet a közelmúltban jelezte a rendőröknek, hogy talált egy olyan – jelenleg büntetését töltő – férfit, akit a helyszínhez lehet kötni, és részese volt már hasonló bűncselekménynek.
Így jutottak el R. Szilveszterhez, aki a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves volt, és a telefonjából kinyert adatok alapján a bűncselekmény előtti napokban is a helyszínen tartózkodott.
- Farmer-Expó 2026 – Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu! – https://debreciner.hu/ – #Debreciner
- Farmer-Expó 2026 – Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu! – https://debreciner.hu/ – #Debreciner
- Farmer-Expó 2026 –Ha Debrecen, akkor Debreciner.hu!– https://debreciner.hu/ –Videó: KSz #Debreciner
- Debrecen jelzőfénye a magyar agráriumnak – a miniszter a Farmer-Expón – #Debrecen #Debreciner
- „Az európai jövőt nap mint nap meg kell teremteni” – Az ukrán függetlenséget ünneplő kiállítás nyílt
- Halálos késelés Debrecenben: ezért szúrta szíven és hason áldozatait a gyilkos
- Magyar Péter szerint az összes vasárnapi időközis győztest a Tisza támogatta
- 16 év után leváltották Hajdúbagos polgármesterét
- Kiégett egy autó az M35-ösön, Hajdúböszörménynél
- Elszórt záporokban, zivatarokban reménykedhetünk a hét elején

