Debrecen Hotels

Tovább csökkenti téli járatainak számát a Ryanair

  2020 okt 15 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az újabb utazási korlátozások bevezetése miatt a Ryanair tovább csökkenti a téli menetrendi időszakban elérhető járatok számát, az október végétől március végéig tartó időszakban a tavalyi kapacitás alig 40 százaléka lesz csak elérhető.

Az ír diszkont légitársaság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a főként Közép-Európát érintő utazási korlátozások miatt jelentősen csökkent az előzetes foglalások száma a következő időszakra, a légitársaság viszont 70 százalék körül akarja tartani a járatai töltöttségét, ezen a szinten még nem termelnek veszteséget.

Korábbi tervek szerint a Ryanair a tavalyi kapacitás 60 százalékát biztosította volna a mostani téli menetrendben, de a csökkenő kereslet miatt csak az egy évvel ezelőtti szint 40 százaléka lesz elérhető. A célállomások 65 százaléka ugyan elérhető marad, de a járatszám jelentősen csökken majd. A Ryanair bezárja a shannoni, corki és toulouse-i bázist, több francia, német, spanyol és portugál központból pedig repülőgépeket von ki.

Michael O’Leary vezérigazgató szerint elkerülhetetlen, hogy újabb létszámleépítés legyen a társaságnál, ez elsősorban azokat a bázisokat érintheti, ahol még nem állapodtak meg a szakszervezetekkel a részmunkaidős foglalkoztatásról.