Tóth Gabi összeállt az Alma Együttessel

2022.11.17

Új dalt adott ki az énekesnő a gyerekek kedvencével, az Alma Együttessel közösen. A dal témája azonban korántsem a gyerekeknek szól.

A Fény című dal klipjét a természetben forgatták, s egészen mesebeli helyeket jártak be. Többek között kiderült az is, hogy egy részét Erdélyben vették fel – írja a Blikk.

Tóth Gabi a közösségi oldalán mondta el, hogy az Alma Együttes kérte fel a közös dalra, amiben a Vivat Bacchus Énekegyüttes is részt vett. A dal szerinte gyönyörű és tiszta lett, hálás szívvel gondol vissza a közös munkára.

Egy nagyon nehéz és lelkileg is megterhelő időszakban kaptam a felkérést, ezért külön is köszönöm, hogy kiálltak mellettem a fiúk! Köszönöm, hogy látják az igazi arcomat, ami természetes, ugyanakkor vagány is

– írta Gabi, aki nagyon boldog, hogy részese lehetett ennek a csodának.

az eredeti hír itt elérhető