Tóth Andi szomszédja a drogügyről: “amiről eddig írtak, az megtörtént”

2022.11.09

Kitálalt az énekesnő egyik szomszédja, és azt állítja, valóban Tóth Andira találtak rá a rendőrök két hete bedrogozva, sérülésekkel a karján.

Andi nemrég azt mondta, úgy érzi, ő a közellenség, bármit is csinál. Beszélt az állítólagos drogügyéről is, de konkrétan nem mondta ki, hogy nem róla szólnak a hírek. Megtette ezt most helyette egy szomszédja, aki látta, hogyan vitték el őt a házból. A neve elhallgatását kérő szomszéd a hot! magazinnak nyilatkozott, szavait a Bors is megírta.

Onnan vitték el az emeletről, ahol a lámpa ég

– mutatott az énekesnő lakásának ablakaira a neve elhallgatását kérő szomszéd, aki azt is elmondta, nem ismeri sem Andit, sem párját, Marics Petit, csak akkor látja őket, amikor néha kimennek cigarettázni.

Sosem történt semmi hangoskodás, pedig már 40 éve itt lakom, ismerem az egész utca lemenő-felmenő dolgait. Rendesek. De azt meg tudom erősíteni, hogy amiről eddig írtak, az megtörtént

– mondta a szomszéd, aki tehát azt állítja, valóban Tóth Andi volt az, akit rendőri kísérettel vittek el két héttel ezelőtt a mentők kórházba, bérelt angyalföldi lakásából.

 

az eredeti hír itt elérhető