Debrecen Hotels

Toborzóvideóval csábítja nyomozói képzésre a magyar fiatalokat a NAV

  2023 jan 16 / #debrecen
Google ads
Google ads

Fiatal nyomozók képzésére, toborzására indított kampányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a felvételi jelentkezési határidő közeledtével – közölte hétfőn az adóhatóság.

A pénzügyőrök pályáját bemutató toborzóvideó “a milliárdok útját, a nyomozók munkáját, az ehhez kapcsolódó egyetemi képzést népszerűsíti”, és végzett hallgatók is szerepelnek benne – írta a közleményben Kis Péter András, a NAV szóvivője.

Hozzátette: a kampány célja az új jelentkezők megszólítása mellett, hogy megismertesse a hatóság munkájának azt a részét is, amely a költségvetési csalók leleplezéséről, az adófizetők pénzének visszaszerzéséről szól.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán (NKE-RTK) idén is várják a tanulni vágyó, kitartó fiatalok jelentkezését, akiket érdekel a bűnügyi, a pénzügyi, illetve adóügyi nyomozás is – fogalmazott Kis Péter András. Megjegyezte: aki ezt a szakot választja, biztosan számíthat a nyomozómentorok segítségére, majd nyomozóként dolgozhat tanulmányai után a NAV-nál.