Debrecen Hotels

Többször próbálták békíteni, mégis verekedni kezdett

  2019 jan 11 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 júniusában fk. L.M. K. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés és garázdaság vétsége miatt 1 év fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. T. Cs. J. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntette és testi sértés vétsége miatt 3 v börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. O. A III. r. vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott esetében súlyosításért fellebbezett.

A vádlottak és védőik felmentésért illetve enyhítésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2014-2015 évforduló szilveszterén I. és II.r. vádlott egy sörözőben szórakozott. II.r. vádlott több alkalommal is konfliktusba keveredett a zenét szolgáltató sértettel, azonban a kocsmában szórakozó vendégek megakadályozták, hogy a két fiatal között verekedés törjön ki. II.r. vádlott békülést színlelt, és testvérével, I.r. vádlottal hazaindult, azonban az ajtóból visszafordulva, az akkor már a vendégtérben táncoló sértettre ugrott, amitől mindketten a földre kerültek. A verekedést újra a vendégek akadályozták meg. II.r. vádlott ekkor kihívta a sértettet, mondván “játsszák le odakint” a dolgot. A kocsma előtt a két férfi verekedni kezdett, amibe I.r. vádlott is bekapcsolódott. A két vádlottat az ott lévők húzták le a sértettről, amikor az már orrán, száján, fülén vérzett. II.r. vádlott ekkor is békülést színlelt, azonban az őt csitító férfit -aki végül elzavarta a helyszínről-, is megütötte.

Nem sokkal ezután a két vádlott a helyi polgármesteri hivatal előtt a bántalmazása előtt értetlenül álló és őket kérdőre vonó sértettet újra ütni kezdték. II.r. vádlott barátnője ekkor telefonon értesítette a vádlottak édesanyját a történtekről, aki ezt közölte lánya élettársával, III.r. vádlottal. A férfi azonnal a helyszínre indult, és ő is ütni kezdte a sértettet, aki hanyatt a földre esett, fejét a talajba beverte és eszméletét vesztette. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, amely maradandó fogyatékossággal járt.