Több száz kilométert spórolt a bíróság – jól vizsgázik a hétköznapokban a távmeghallgatási rendszer

2019.01.27

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírái 2019. január 24-én távmeghallgatás keretében két menekültügyi eljárásban a Debreceni Törvényszék távmeghallgató tárgyalójában Röszkével, valamint Tompával létesítettek kapcsolatot. A végpontok a két tranzitzónában voltak, ahol azok a harmadik országbeli állampolgárok tartózkodnak, akik menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be. Kérelmük megalapozottságáról a bíróság tárgyaláson dönt, amely során tolmács is biztosított. Az ügyfelek személyes meghallgatásának garanciális jelentősége van.

 A menekültügyi eljárásokban a bírók már többször használták a rendszert, amely költséghatékony, hisz az így meghallgatott ügyfelek útiköltséget és időt takaríthatnak meg azzal, hogy a tartózkodási helyükhöz közeli bíróságon vagy más kiépített végponttal rendelkező helyen tesznek vallomást. A rendszer kezelése rendkívül egyszerű, bár több kameraállás is van, a kamera látószöge nagyon jó, a tárgyalóban a folyamatok jól nyomon követhetők, a kihallgatások is gördülékenyek.  

 Egy másik ügyben napokkal korábban a Debreceni Törvényszék bírája egy kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben a távmeghallgató rendszer segítségével hallgatott ki egy tanút. A férfi más ügyből kifolyólag szabadságvesztés büntetését tölti. Az elítéltek fokozott ellenőrzés alatt állnak a büntetés-végrehajtási intézetben, így szállításuk megszervezése és lebonyolítása szintén magas kockázattal jár. A távmeghallgatás meghaladta a költséghatékonyság és időtakarékosság jegyében született bírósági elképzeléseket, hiszen alkalmazásával kiküszöbölhető az elítélt szállításával járó szükségtelen kockázat is.

A felvételeket kiváló minőségben közvetíti a projekt során kiépített technika, amelynek lehetőségeiről a Debreceni Törvényszék a 2018. december 5-én megtartott Digitális Nyílt Nap keretében is beszámolt az érdeklődőknek.

Az új eljárási törvények rendelkezései alapján szigorú technikai feltételek megléte mellett az eljárás résztvevőinek jelenléte telekommunikációs eszközzel is biztosítható. A közvetlenség elve ma már nem csak a tényleges fizikai jelenléttel biztosítható a bírósági eljárásokban, hanem az informatika eszközeivel is.

A távmeghallgatás már előrevetít egy olyan bíróságot, ahol a papír alapú ítélkezési munka mellett az elektronikus ügyintézés is hangsúlyosan jelenik meg.

az eredeti hír itt elérhető