Debrecen Hotels

Több mint hárommillióval tartozott Damu Roland kislánya gyámjának, Katalin meg akarja kapni a pénzt

  2022 jan 07 / #debrecen
Google ads
Google ads

Damu Roland gyermekének gyámja, Katalin továbbra is azért küzd, megkapja azt a pénzt, ami jár a kislánynak.

A megállapodás szerint Damu Rolandnak havi 40 ezer forintot kellett volna fizetnie gyerektartásért, de ezt az utóbbi négy évben nem tette meg. Az esély arra, hogy Katalin valaha is megkapja ezt a pénzt, még tovább csökkent Damu Roland december 27-ei halálával.

Katalin békét és nyugalmat akar, ezért döntött úgy, hogy még utoljára kiáll a nyilvánosság elé – írja a Bors.

2019 januárjában feljelentettem Rolandot a rendőrségen, úgy, hogy már volt egy bírósági határozat a kezemben, mely alapján 15 napon belül ki kellett volna fizetnie a hivatal által megállapított összeget, egyben. Sajnos ez nem történt meg

– idézte fel az elmúlt évek eseményeit a lapnak Katalin, aki azt is elmondta, az összeg folyamatosan halmozódik, már túllépett a hárommillió forinton is.

Erről már lehet, hogy le kell mondanom, de arról az összegről nem, amit megítélt a bíróság. A gyámügy mindvégig nagyon segítőkész volt, hálás vagyok nekik ezért. Tartsanak pénzéhesnek, a jogos követelésemet azonban szeretném megkapni! Az államtól 14 225 forint megelőlegezett gyerektartást kapok, de az csak töredéke a Roland által ígért negyvenezer forinthoz képest

– mondta Katalin. Hogy mi lesz az ügy kimenetele, a kis Maja mit fog látni a neki járó pénzből, egyelőre nem tudni.