Több helyen is forgalomkorlátozás lesz Debrecenben a Zsuzsi vasút felújítása miatt

2019.07.09

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztésére szánt keretből 771 millió forint támogatást adott többek között a „Zsuzsi” Erdei Vasút járműveinek és infrastruktúrájának felújítására.

A pályafelújítás első ütemében két helyszínen végzi a munkát a kivitelező.

1. helyszín: a Vámospércsi út – Sólyom utca kereszteződés 
2019. július 13-án, szombaton reggel 6 órától, várhatóan 2019. július 15-én, hétfőn 18 óráig.

A munka ideje alatt jelentős forgalomkorlátozás lesz érvényben a Vámospércsi út érintett szakaszán valamint a Sólyom utcán, melyet az alábbiakban részletezünk:

–  A 48-as számú főúton, azaz a Vámospércsi út érintett szakaszán 30 km/h-s sebességkorlátozás és útszűkület lesz érvényben.
– A Sólyom utca a Vámospércsi út felöli végén teljes szélességében le lesz zárva, tehát zsákutca lesz, ezért 
· a Vámospércsi útról a Sólyom utca irányába tilos lesz a jobbra, illetve balra kanyarodás;
· a Sólyom utcáról nincs lehetőség a Vámospércsi útra történő jobbra, illetve balra kanyarodásra.

A Sólyom utcára a legegyszerűbben a Budai Nagy Antal utca – Honti utca, vagy a Veres Péter utca – Kaszás utca útvonalon juthatnak el az autósok.

Felhívjuk a gyalogosok és kerékpárosok figyelmét, hogy a munkák jelentős mértékben érintik a Vámospércsi út érintett szakaszán található kerékpár és gyalogos utat is, melyen munkagépek és anyagtárolás nehezíti majd a közlekedést.

2. helyszín: a Panoráma úti átjáró – Erdészlak vasútállomás
2019. július 14-én, vasárnap reggel 6 órától, várhatóan 2019. július 15-én, hétfőn 18 óráig.

A munka ideje alatt jelentős forgalomkorlátozás lesz érvényben a Panoráma út érintett szakaszán, melyet az alábbiakban részletezünk:

– A Panoráma út vasúti átjárója teljes szélességében le lesz zárva, ezért 
· a 48-as számú főút (Külső Vámospércsi út) felöl az étteremnél található kereszteződéstől a vasúti átjáróig zsákutca lesz a Panoráma út
· a 4908-as számú főút (Martinkai út) felöl lévő kereszteződétől a vasúti átjáróig zsákutca lesz a Panoráma út

Kérjük az autósokat, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy minden esetben a kihelyezett KRESZ-táblák alapján, a megváltozott forgalmi rend szerint közlekedjenek.

A Zsuzsi Vasút pályafelújításának további két üteme is érinti majd a közúti közlekedést. A Budai Nagy Antal utca kereszteződésben, valamint a Veres Péter utca kereszteződésben teljes útzár mellett történik a felújítás. A munkákat várhatóan augusztus első felében végzi majd a kivitelező, két hétvégén, melyről a későbbiekben részletes tájékoztatást ad a DKV.

az eredeti hír itt elérhető