Több gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség a szlovákiai újságíró-gyilkossággal kapcsolatban

2018.09.27

Őrizetbe vette csütörtökön a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait – értesült a helyi média.

“Jelenleg házkutatások folynak, további információkat akkor teszünk közzé, ha a helyzet megengedi” – idézte a rendőrség közleményét a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely jelentésében saját értesülésére hivatkozva is azt írta: a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjairól van szó.

A Dennik N című szlovák napilap szerint nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök a dél-szlovákiai Gúta (Kolárovo) környékén.

A meggyilkolt újságíró családjának ügyvédje, Daniel Lipsic korábbi belügyminiszter a gyanúsítottak letartóztatásának hírére reagálva Facebook-bejegyzésében rámutatott: a vizsgálat addig nem érhet véget, amíg nem sikerül kézre keríteni a gyilkosság megrendelőit is.
Peter Pellegrini szlovák kormányfő szintén a Facebookon üdvözölte az előrelépést az ügyben.
“Hiszek abban, hogy sikerül feltárni ezt a brutális tettet, az indítékait illetve megrendelőit is, hogy a továbbiakban már ne ossza meg társadalmunkat ” – írta Pellegrini.

Ján Kuciakot és barátnőjét február végén találták holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban. A párnak vélhetően Kuciak munkája miatt kellett meghalnia. Haláluk óriási közfelháborodást váltott ki az országban, és heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz és belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának, köztük Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök távozásához vezettek.

az eredeti hír itt elérhető