Tiszavirág fesztivál szombatig Szolnokon

2018.06.19

Tiszavirág néven, a Tiszán júniusban zajló kérészrajzás apropóján, öt napon át tartó, kulturális-szabadidős programok sokaságát felvonultató fesztivál kezdődött kedden, Szolnok belvárosában.

A szervezők a zenei kínálattal igyekeznek a látogatókat a fesztiváltérbe invitálni, amelyet a Tiszán átívelő közúti és gyaloghíd, valamint a Verseghy és Rózsapark környezetében alakítottak ki – mondta el Kovács Ákos ötletgazda, fesztiváligazgató az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a csaknem egyhetes időszakban színpadra lép többek között Denaley Davidson, Új-Zéland egyik legelismertebb művésze, a négytagú francia zenekar, a Wallace, a The ZAP Show, azaz a két ausztrál és egy görög zenészből álló excentrikus trió, valamint az olasz zenét rockkal és turbo-folkkal ötvöző Nuju. Látható-hallható majd a Krakow Street Band, amely kilenc profi zenészből áll. Az ír dallamokkal díszített Selfish Murphy kocsmapunk banda Székelyföldről érkezik megtáncoltatni a közönséget.

A hazai előadók közül színpadra lép egyebek mellett Jónás Vera énekes, dalszerző, gitáros, Pribojszki Mátyás, az európai szinten is jegyzett szájharmonikás, a Holy Chicks!, valamint 2015-ban útjára indult, zsámbéki fiatalokból álló Aurevoir zenekar. Az LGT emblematikus zenésze, Karácsony János (James) önálló műsorral készül a Tiszavirág Fesztiválra. A tavaly indított Zenekanapé program keretében akusztikus bemutatkozásra adnak lehetőséget ismert és pályakezdő előadóknak pénteken és szombaton 18 és 21 óra között. A Tiszavirág filmszínházban olyan magyar alkotásokat vetítenek, mint a Roncsfilm, a Zsiguli vagy a Moszkva tér.

A fesztivál ideje alatt a Tiszán sétahajókázásra is lehetőség nyílik a Sellő nevű, 50 férőhelyes átkelőhajóval, kisebb társaságoknak egy motorcsónak is rendelkezésre áll.

Az idén a reformátusok csatlakoztak a fesztivál kulturális kínálatához. A rendezvény ideje alatt esténként a Tisza-parti, aprótégla-berakásos “kakasos” templom kap különleges fényfestés-installációt – mondták el a szervezők.

az eredeti hír itt elérhető