Testvériséget sürgetett Ferenc pápa Advent második vasárnapján

2018.12.09

A mai társadalmat jellemző ridegség és közöny helyett testvériséget sürgetett Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott vasárnapi beszédében.

Ferenc pápa kijelentette, advent második vasárnapja a “megtérés” ideje.

Az egyházfő szerint a mai világban ez magatartásváltást jelent: az emberek önteltségükbe bezárkózva élnek, amely a ridegség és a közöny szakadékába süllyesztette őket. Innen pedig csakis a többiek iránti szeretet, gondoskodás és testvériség emelheti ki őket, mindenekelőtt a rászorulók irányában.

Ferenc pápa hasonlata szerint olyan, mintha az emberi kapcsolatok útja tele lenne lukakkal, de “lukakkal teli úton nem lehet haladni”.

Hangsúlyozta, hogy a társadalom sivatagjában elsőkként a hívőknek kell utat mutatniuk, mégpedig úgy, hogy reményt adnak embertársaiknak a beletörődést diktáló világban.

“Nem szabad megadni magunkat a bezárkózás és elutasítás negatív helyzetének, ne hagyjuk magunkat alávetni a világot uraló gondolkodásmódnak, mert életünk központjában Jézus és a világosságról, szeretetről és vigasztalásról szóló szavai állnak”- jelentette ki Ferenc pápa.

az eredeti hír itt elérhető