Debrecen Hotels

Teltházas lehet a Debreceni Egyetem különleges tanévnyitó stadionshow-ja

  2022 szept 13 / #debrecen
Google ads
Google ads

Európában egyedülálló tanévnyitó stadionshow-ra várja hallgatóit, köztük a mintegy tízezer elsőévest, valamint az érdeklődő középiskolásokat a Debreceni Egyetem (DE): a yoUDay elnevezésű programnak a Nagyerdei Stadion ad otthont szerda este – közölték a szervezők kedden a helyszínen, ahol a fellépők már próbáltak a küzdőtéren felállított színpadon.

Bács Zoltán kancellár az egyetemi sajtóközpont közleménye szerint azt mondta, a legek yoUDay-e lesz az idei, minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett a legnagyobb színpadon, a legtöbb fellépővel és a leghosszabb stadionshow-val indítják az idei tanévet.

“A jegyeladások azt mutatják, hogy megtelnek az idei yoUDay-en a Nagyerdei Stadion lelátói: a rendelkezésre álló 20 ezer helyre a jegyek 90 százaléka már elkelt. Számításaink szerint Debrecen lakosságának 10 százaléka itt lesz az idei yoUDay-en, kedd délután megnyitjuk a tartalék szektorokat is”

– mondta a kancellár.

Hozzátette: a DE számít a jövő egyetemistáira is, ezért a debreceni középiskolások a DE-hallgatókkal azonos feltételekkel vehetnek részt a szeptember 14-i stadionshow-n. Így több mint ezer középiskolás érkezik a yoUDay-re, de a városban jelenlevő vállalkozások is felfedezték maguknak a rendezvényt, erősítve ezzel társadalmi szerepvállalásukat, munkaerőpiaci jelenlétüket.

A Debreceni Egyetem hallgatói központi szerepet kapnak a programban: több mint 350 diák vesz részt a yoUDay szervezésében. A DE külföldi hallgatói, akik az oDEon Színház tagjai, a Hairből adnak elő részleteket, a Könnyűzenei Intézet tehetségei pedig önálló előadással lépnek színpadra, a legnagyobb hallgatói attrakció azonban a zászlós bevonulás lesz. A tavalyihoz képest kétszer több, összesen 110 zászlót vonultatnak fel a show kezdetén a színpadon – emelte ki Csont István, a Hallgatói Önkormányzat elnöke.

A tanévnyitó stadionshow-n látványos produkciókkal, sztárfellépőkkel várják az érdeklődőket a szervezők. A szerda este 19 órakor kezdődő yoUDay-en fellép a Carson Coma, Azahriah, Horváth Charlie, az Abrakazabra együttes, Radics Gigi, Szirota Jennifer, Sári Évi, valamint Korda György is bejelentkezik. Az 1 óra 45 perces műsort látványos lézershow, majd stadiondiszkó követi – jelezték a szervezők.