Táborozó gyerekeket látogattak meg a debreceni rendőrök

2018.06.26

Bűn- és baleset-megelőzési előadás, intézkedéstaktikai bemutató, bűnügyi technikai foglalkozás is várta a gyerekeket.

A Debrecen-Józsai, Szent György Római Katolikus Plébánia által szervezett nyári, hittan táborba kaptak felkérést a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai.

Bereczki Dóra rendőr főtörzsőrmester 2018. június 22-én és június 25-én látogatott el kollégáival a táborba, ahol 65 általános iskolás gyereknek és segítőiknek tartott prevenciós előadást.

A gyerekek a bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokon kívül, betekintést nyertek a közrendvédelmi és a bűnügyi technikai munkába is.

A megyei kiképzési osztály munkatársai foglalkozást és bemutatót is tartottak a kicsiknek, akik megismerkedhettek a police medic elsősegélynyújtással, illetve intézkedéstaktikai bemutatót is láthattak.

Az előadók megmutatták a táborozóknak a járőrautót és annak felszereléseit is, amely nagy sikert aratott a gyerekek körében. A bátrabbak magukra ölthették a járőrök által használt felszereléseket és kipróbálhatták, milyen érzés egy rendőrautó volánja mögött ülni.

Az interaktív foglalkozáson a gyerekek a prevenció témakörében kérdéseket húztak, amelyeket átbeszéltek a rendőrökkel. A kérdéskörök az általános bűnmegelőzésen felül, tartalmaztak a nyár veszélyeire, a biztonságos internet használatra és a kábítószerekre vonatkozó kérdéseket is.

A Kertség-Újkerti Rendőrőrs körzeti megbízottja, Berki Róbert rendőr törzsőrmester jóvoltából a gyalogos és kerékpáros közlekedési szabályairól halhattak előadást a gyerekek.

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai minden gyermeket fényvisszaverő karpánttal és apró ajándékokkal –rendőrautó, puzzle, KRESZ kártya – jutalmaztak.

az eredeti hír itt elérhető