Debrecen Hotels

Sztrájkra készülő tanárok szívében a kés a kezdő aldis eladók bére

  2022 jan 06 / #debrecen
Google ads
Google ads

Felbosszantotta  és elkeserítette a pedagógusokat az Aldi áruházlánc bolti keresetekről szóló minapi közleménye. E szerint az új belépőként munkát vállaló eladók kezdő fizetése bruttó 362 600 forint – ez a több évtizede a pályán lévő mesterpedagógusok bérének felel meg – írja a HVG.

A lap beszámolója szerint egy kezdő pedagógus már nem a tanári bértáblában, hanem a garantált bérminimumban bízhat. Ez idén január elsejétől bruttó 260 ezer forint. Ezt az összeget – ha nem lenne a bérminimum – a tanári bértábla szerint még egy egyetemi végzettségű pedagógus is csak akkor érné el, amikor már hat évet lehúzott az iskolapadok előtt.

A kezdő tanárok díjazása csupán 3 ezer forinttal magasabb a jelenleg 200 ezres minimálbérnél. Vagyis minden pedagógusnak, aki öt éve van a pályán, fel kell kerekíteni a bérét a garantált bérminimumig, csak így kereshetnek egyetemi végzettséggel annyit, mint egy középfokú végzettségű szakmunkás.

Amíg pedig egy, már legalább öt éve az Aldinál dolgozó eladó több mint 432 ezer forintos bruttó bérre számíthat, a tanári bértáblának a maximuma is – legalább négy évtizedes tanítással, egyetemi végzettséggel – csak bruttó 385 ezer forint – olvasható a HVG oldalán.

Fotó: Illusztráció

Orbán megüzente a pedagógusoknak, hogy miért szavazzanak majd rá tavasszal

Holtan találták Homonnay Gergely író-tanár-ellenzéki aktivistát