Szörényi Levente visszavonul

2018.11.17

Szörényi Levente ötven év után visszavonul a zeneszerzéstől.

„Egy-két szösszenettel még talán hozzá fogok járulni az archívumomhoz, de nagyobb műveket már nem tervezek.

Ötven év van mögöttem, ennyi elég volt, és nem tagadom, baromi jó érzés, hogy már effektíve nincs vele dolgom”

– mondta Szörényi Levente a Blikknek.

A zenész azt is elmondta, hogy most az egyetlen, amit még feladatának érez, az a pilisi Holdvirág-ároknál zajló feltárás folytatása, amiről elmondta. Szörényi abban azonban már nem hisz, hogy megtalálhatja Árpád vezér sírját, de fontosnak tartja, hogy ez is szerepel az alapítvány programjában.

Szörényi azt is elmondta, hogy idén is jó pár oldalas kimutatást kapott az Artisjus Szerzői Jogvédő Irodától a több évtiezedes munkássága után, és  immár 15 éve a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend tagja.

Arról is beszélt, hogy már megteheti, hogy nem fog bele semmibe, és ez szeinte nem jó: „Ilyenkor korábban kezdem a zenehallgatást, amivel amúgy estefelé szórakoztatom magam.”

A pár éve elhunyt édesanyja elvesztéséről azt mondta, hogy természetes folyamatként élte meg, és szerencsére édesanyja szenvedés nélkül távozhatott az élők sorából.

„Édesapámnak 30 éve kellett mennie, de őrá is így gondolok.

Az életművemet gondozó alapítvány is azért kapta a Második Idő nevet, mert egy kozmikus helyzet rögzítésére utal. Hiszem, hogy ez lehetséges ”

– tette hozzá Szörényi Levente.

 

(Blikk)

az eredeti hír itt elérhető