Szinte semmire nem emlékszik a sofőr, aki ittasan okozott balesetet Komádiban

2019.11.26

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 27 éves férfival szemben.

A vizsgálat adatai szerint a budapesti lakos 2019. október 5-én 22 óra körül Komádiban, az általa vezetett személygépkocsival közlekedett, amikor a Kossuth utcában kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére megállás nélkül behajtott a Fő utcai kereszteződésbe és egy fának ütközött.

A balesetben sem a járművezető, sem utasa nem használta a biztonsági övet. Mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek és a sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja is.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. Elismerte, hogy járművezetés előtt szeszes italt fogyasztott és elmondta a rendőröknek, hogy arra még emlékszik, hogy ő vezetett, de utána már csak a kórházi ápolás a következő emléke.

A nyomozó hatóság befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az alkoholfogyasztás már kis mennyiségben is kihat a biztonságos járművezetésre. Hatására csökken az észlelőképesség, tompulnak a reflexek, megnő a reakcióidő, ezért aki ittas állapotban vezet, nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélynek teszi ki. Kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt!

az eredeti hír itt elérhető