Szépen cseperednek a Debrecenben világra jött négyes ikrek

2019.11.26

Egy hónappal ezelőtt adott életet négyes ikreinek a Debreceni Egyetem Klinikai Központján a Nagyné Kozák Anita. A három kislány és egy kisfiú – Anita, Anna, Panna és Ricsi császármetszéssel, koraszülöttként jöttek a világra, de olyan szépen fejlődnek, hogy a csütörtöki védőoltásokat követően végre hazamehetnek a Békés megyei Füzesgyarmatra.

Ricsi a legnagyobb, ő már 2800 gramm, Anita és Panna fej fej mellett haladva 2170, őket pedig a legkisebb súllyal született Panna is megelőzte a maga 2190 grammjával

– árulta el az anyuka a Blikknek. A babák fejenként egy kilót híztak, a szükséges vizsgálatokon már átestek.

Íme az első fotók a debreceni négyes ikrekről

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában legutóbb 2016 novemberében születtek négyes ikrek, ezt megelőzően csupán 30 évvel korábban volt példa erre.

az eredeti hír itt elérhető