Szegeden népszerűsítették a nevelőszülői hivatást

2018.11.24

A nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány a jövő év közepéig minden megyébe eljut – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombaton Szegeden.

Fülöp Attila a rendezvénysorozat szegedi állomásán újságíróknak elmondta, Magyarországon 23 ezer gyermekről gondoskodnak a gyermekvédelem rendszerében, mintegy kétharmaduk nevelőszülővel él.

A nevelőszülők nemcsak távolról nézik a problémát, hanem közvetlenül is segítenek – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: ezért fontos, hogy a társadalom ismerje ennek a hivatásnak a közösségépítő erejét.

Az országos kampány célja, hogy azok, akik érdeklődnek a nevelőszülői hivatás iránt, minél jobban megismerjék azt, és közvetlenül az érintettektől kapjanak információt az örömökről és nehézségekről – mondta.

Az országban jelenleg 5-5,2 ezer nevelőszülő gondoskodik a nevelt gyermekekről. Mint minden szakmában itt is fontos a megújulás, és hogy minél többen, akár fiatalok is vállalják, hogy akár saját mellett vagy a nélkül gyermeket nevelnek, segítve ezzel másokon – mondta Fülöp Attila.

A kormány a nevelőszülői hálózatok fenntartására, működtetésére idén több mint 20 milliárd forintot fordít. Azért, hogy ezek a jövőben is stabilan működjenek, a 2019-es költségvetésben erre 850 millió forinttal több áll rendelkezésre, mint idén – közölte az államtitkár.

az eredeti hír itt elérhető