Debrecen Hotels

Százéves a debreceni orvosképzés

  2018 Sze 22 / #debrecen
Google ads
Google ads
Többhetes programsorozattal ünnepli a debreceni orvosképzés 100. évfordulóját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A centenárium jegyében gálaestet, medikus hetet, tudományos előadásokat és könyvbemutatót is tartanak.

A november végéig tartó jubileumi ünnepségsorozat szeptember 25-én rendhagyó ünnepéllyel veszi kezdetét a Csokonai Nemzeti Színházban. A „Centenarium Medicinae” Gálaesten közreműködnek a színház művészei, a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus és a Lautitia Gyermekkar, valamint két ősbemutatóra is sor kerül. Az eseményen hangzik el először Németh Norbertnek, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettesének, Csokonai-díjas orvos-zeneszerzőnek erre az alkalomra komponált szimfonikus Ünnepi Nyitánya és Te Deum című oratórikus műve. Az ünnepségen adják át a „100 éves a debreceni orvosképzés” díjakat.

A Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem Orvosi Kara egy évszázada, 1918. október 19-én alakult meg. Az orvosképzésnek helyet adó klinikatelepet és berendezett felvételi épületét 1918. október 23-án IV. Károly király és Zita királyné avatta fel. Az idén 100 éves debreceni orvosképzés előtt októberben és novemberben számos szakmai, valamint a nagyközönség számára is nyitott kulturális, tudományos programmal tiszteleg a kar.

Az eseménysorozat részeként október 8-10. között rendezik meg a Centenáriumi Medikus Napokat. A Debreceni Egyetem világszínvonalú orvosképzésében részt vevő hallgatóit sport- és közösségépítő élmények, stresszkezelő és mental health workshop, pályaválasztási tanácsadás, valamint koncertek várják. A „Tanár is volt diák” című beszélgetésen az intézmény nemzetközileg is elismert szaktekintélyeitől kérdezhetnek a medikusok.

A centenárium ideje alatt bemutatkoznak a nagyközönség előtt azok az orvosok, akik a gyógyítás mellett valamilyen művészeti ágban is jeleskednek. Többek közt a Debreceni Egyetem orvosait is hallhatjuk az „Orvosok a zenében” című nagyszabású koncerten, amely október 12-én lesz a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt-termében. A festészet és képzőművészet területén alkotó orvosok október 21-től kéthetes kiállításon mutatják be műveiket az Elméleti Galériában.

Egyedülálló előadássorozattal idézik fel a debreceni orvosi intézetek múltját október 17-én, 24-én, 29-én és november 14-én a Kenézy Villában. Az orvoskar legendás professzorai és neves szaktekintélyei nyújtanak betekintést egyebek mellett a Kardiológiai Intézet, a Gyermekgyógyászati Intézet és az orvosi képalkotás történetébe, illetve megismerhetjük egy debreceni szülészcsalád három nemzedékének emlékeit is.

A 100 éves debreceni orvosképzés tiszteletére novemberben több tudományos tanácskozást is tartanak hazai és nemzetközi szakértőkkel, egyebek mellett az orvosképzésben alkalmazott szimulációs oktatásról, valamint a 21. századi orvosbiológiai kutatásokról és fejlesztésekről.

Novemberben mutatja be az Általános Orvostudományi Kar a „100 éves az orvosképzés I-II.” című hiánypótló művet. A kar intézeteinek és tanszékeinek történeti áttekintése mellett a kétkötetes kiadványban az intézmény professzorainak életrajzai, egyedülálló archív fotók és a száz esztendő kiemelkedő eseményei, érdekességei is helyet kapnak.

Az ünnepségsorozat összes eseményéről részletes és folyamatosan frissülő információk olvashatók az ÁOK weboldalán:  http://aok.unideb.hu/hu/centenariumi-programok