Debrecen Hotels

Számítógépalkatrész helyett csak fémtárgyakat adott fel

  2018 máj 22 / #debrecen
Google ads
Google ads

A 27 éves férfi interneten hirdetett meg egy számítógépalkatrészt, azonban csak fémtárgyakat adott fel a csomagban. A hajdúböszörményi rendőrök vádemelést javasolnak vele szemben.

Egy férfi 2017. május 5-én tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy megvásárolt egy az interneten meghirdetett videókártyát, azonban a kapott csomagban csavarokat, szegeket, valamint egy zárbetétet talált.

A hajdúböszörményi rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Antalt. A pécsi lakos gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozás adatai szerint H. Antal rendszeresen hirdetett az interneten olyan tárgyakat, használati eszközöket, amelyek nem voltak a birtokában. A sértettek átutalták neki azt a pénzösszeget, amiben megegyeztek, azonban a meghirdetett tárgyak helyett fémeszközöket, kábeleket, de volt, hogy semmit nem kaptak.

A rendőrök a 27 éves férfival szemben folytatott nyomozást 2018. május 17-én befejezték és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az online vásárlás lehetőségével a fogyasztói szokások gyorsan és jelentősen megváltoztak. Az interneten keresztül bonyolított vásárlás számos előnnyel, lehetőséggel jár, azonban nem árt ismerni a jogainkat és némi körültekintéssel eljárni a vásárlások során. Az online vásárló ugyanis hajlamos csak a termékkel és annak árával foglalkozni. A rendőrség kéri az interneten vásárlókat, hogy csak megbízható oldalakról és a vevők által pozitívan értékelt felhasználóktól rendeljenek, továbbá ha van rá lehetőség válasszák a termék személyes átvételét, illetőleg az utánvétel történő szállítás lehetőségét.