Szakértő: nő a foglalkoztatás és a beruházás

2018.12.02

A piaci szférában nő a foglalkoztatottak száma, a kormány támogatja a munkavállalók közszférából cégek felé áramlását – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A munkaadók nem mindig találják meg a munkaerő-piacon, amire szükségük van, ugyanakkor nincsenek kevesen, akik nem tudnak elhelyezkedni. Ennek egyik oka, hogy az adott régióban nincs munkalehetőség, a másik, hogy az állást keresőnek hiányzik a rendelkezésre álló munkahelyek betöltéséhez szükséges képzettsége – magyarázta a szakember.

Szerencsés lenne, ha az átképzésekben az állam mellett a vállalati szektor is szerepet vállalnia – tette hozzá.
A beruházások harmadik negyedévi, előző év azonos időszakához képest több mint 20 százalékos növekedése kapcsán a közgazdász arra hívta fel a figyelmet: főleg az állami és ingatlanberuházások nőttek.
A beruházások regionális megoszlását tekintve Budapest vezet, ugyanakkor jelentősen le vannak maradva azok a területek, ahol a munkanélküliség magas, mint például Észak-Magyarország – figyelmeztetett Csath Magdolna.

az eredeti hír itt elérhető