Szakértő: az adatgyűjtést a Facebook korábbi szabályzata lehetővé tette

2018.04.06

Amikor a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző- és tanácsadócég egy alkalmazással adatgyűjtésbe kezdett a Facebookon, nemcsak az alkalmazást engedélyező felhasználók, hanem az általuk elérhető felhasználók adatait is begyűjthette a közösségi oldal akkori szabályzata szerint – mondta Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (Kibev) elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Ennek tudható be, hogy viszonylag rövid idő alatt, 270 ezer felhasználó révén 87 millió ember adatait érte el a cég – tette hozzá.

Elmondta: Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója elismerte, jobban oda kell figyelni arra, hogy ki, milyen adatokhoz fér hozzá. A szabályozás azóta meg is változott.

Keleti Arthur kitért arra is, hogy évek óta folyamatos fejlődés figyelhető meg ezen a téren, ennek bizonyítéka, hogy a Facebookon megjelent egy dinoszaurusz formájú ikon, amelyre kattintva mindenki beállíthatja, hogy mely adatai nem publikusak.

A Kibev elnöke szerint sokan még nem találkoztak ezzel a ikonnal, de ha mégis, akkor is kételkedik abban, hogy a felhasználok többsége használná is.

Hozzáfűzte: feltevődik a kérdés, hogy a szabályozások szigorításával meddig megy el a közösségi oldal, hiszen üzleti modellje az adatfeldolgozáson alapszik; évi 40 millió dolláros bevételéből 39 milliárd reklámokból jön.

A Cambridge Analytica pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, és ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést. A Facebook márciusban kitiltotta a brit-amerikai céget az oldalról. Az ügy visszhangot keltett az Egyesült Államok Kongresszusában is, ahol a törvényhozók a jövő héten hallgatják meg Mark Zuckerberget.

az eredeti hír itt elérhető