Súlyos szabálytalanságokat találtak Orbán vejének közbeszerzéseinél

2018.01.12

A csalás elleni hivatal az egykori Tiborcz-cégnél összeférhetetlenséget is talált, az Európai Bizottságnak pedig azt javasolja, kérje vissza a pénzt.Az OLAF két éven keresztül vizsgálta az Eliost, 35 közbeszerzést néztek át és megállapították, hogy súlyos szabálytalanságok történtek a szerződések odaítélésekor. A magyar ügyészségnek küldött javaslatukban az áll, indítsanak eljárást az ügyben – írja a HVG a Wall Street Journalra hivatkozva.

Az OLAF nem indíthat eljárást, csak a nemzeti hatóságoknak tehet javaslatot, mindemellett pedig az Európai Bizottság felé is javaslattal élt, kérje vissza vizsgált projektekre költött közel 40 millió eurót. Az Elios 2011 és2015 közötti szerződéseit vizsgálták, ezek keretében a cég magyar települések közvilágítását modernizálta.

Az Elios ebben az időben részben Orbán Viktor veje, Tiborcz István tulajdonában volt, a céget 2015-ben adta el. Korábban a magyar rendőrség is vizsgálódott az Eliosnál, ám 2016-ban, egyévnyi nyomozás után lezárta azt.

A WSJ-nek azt mondta az OLAF, hogy „nem csak súlyos szabálytalanságokat tárt fel, de összeférhetetlenség is történhetett”, ami arra vonatkozhat, hogy Hamar Endre, az Elios egykori tulajdonosának cége, a Sistrade részt vett egyes pályázatok előkészítésében az önkormányzatok részéről, miközben még az Eliosban is tulajdonos volt.

az eredeti hír itt elérhető