Súlyos baleset történt a 42-es főúton – hárman életveszélyben

2018.03.09

Hárman életveszélyesen, ketten pedig súlyosan sérültek meg a 42-es főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között, ahol két személygépkocsi ütközött pénteken kora délután.

Korcsmáros Ferenc, a mentők regionális igazgatója az MTI-vel azt közölte: a sérültek beszorultak a gépkocsikba, a tűzoltók szabadították ki őket a roncsokból.

A három súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérült közül egy embert mentőhelikopterrel, kettőt pedig esetkocsival vittek a debreceni Kenézy kórházba. A két súlyos sérültet a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházba szállították.

Balogh Péter Tamás, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, a mentés és helyszínelés idejére le kellett zárni az érintett útszakaszt, de fél pályán már megindult a forgalom.

az eredeti hír itt elérhető