Súlyos baleset Debrecenben – szemtanúkat keres a rendőrség

2018.03.01

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. február 27-én 9 óra 30 perc körül a 471-es számú főúton közlekedett egy nő az általa vezetett személygépjárművel Hajdúsámson felől Debrecen irányába, amikor haladása során eddig tisztázatlan körülmények között lehajtott az útpadkára, majd elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, aminek eredményeként átsodródott a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba, ahol elsodort egy gyalogost. A gyalogos férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a baleset szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

az eredeti hír itt elérhető