Strucckakas érkezett a debreceni állatkertbe

2023.01.19

Strucckakassal bővült a debreceni állatkert állománya: a Pisti névre hallgató húszéves madár magánszemély felajánlásával került a nagyerdei parkba – közölte az intézmény igazgatója.

Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint az állat hamar megbarátkozott új környezetével, és már otthonosan mozog két tojó, illetve a jávorantilopok társaságában az Afrika-panoráma kifutóban, ahol az arra járó látogatók iránt is nagy érdeklődést mutat.

Mivel életerős, a struccok pedig emberi gondozásban akár 40 évig is élhetnek, az intézmény reménykedik a későbbi sikeres szaporulatban – tette hozzá.

A Szahara déli részén, valamit Kelet- és Dél-Afrika szavannáin őshonos strucc (Struthio camelus) Földünk legnagyobb termetű és leggyorsabban futó madara; a tojók magassága a 2, a kakasoké a 2,8 métert is elérheti, sebességük pedig akár 70 kilométer is lehet óránként – magyarázta a szakember.
A strucc főként növényi részekből álló táplálékát nappal gyűjti párokban vagy kis létszámú csapatokban. A párzási időszakra akár 100 fős csoportokat is alkothat egy-egy vezértojóval az élen.

Strucckakas érkezett a debreceni állatkertbe

A kakas által kapart fészeküregbe több tojó is tojást rak, a kiköltést azonban a kakas és a vezértojó végzi felváltva: éjszaka a fekete tollazatú kakas, nappal a szürkés tollazatú tojó ül a másfél kilogrammos tojásokon. A gyakori sakál- és hiénatámadások miatt a kikelt fiókák csupán 15 százaléka éri el az egyéves kort.

Bár továbbra is nagy számban él hatalmas területen, állománya jelentősen megfogyatkozott az elmúlt két évszázadban, így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Haszonállatként világszerte, például hazánkban is tartják farmokon – ismertette Nagy Gergely Sándor.

az eredeti hír itt elérhető