Srdjan Blagojevic büszke arra, amit elértek

2023.05.12

A DVSC vezetőedzője, Srdjan Blagojevic arról beszélt, mit vár a szombati Loki-Honvéd mérkőzéstől, és azt is elmondta, nagyon büszke az eddigi eredményekre.

Jön a bajnokság hajrája, a DVSC harcban van a dobogóért, nem is csoda tehát, hogy igen élénk az érdeklődés a szombaton 17 órakor kezdődő Loki-Honvéd mérkőzés iránt – írja a dvsc.hu.

Srdjan Blagojevic ezúttal is nehéz meccsre számít, hiszen nagyon csekély a különbség a csapatok között. Hangsúlyozza, eddig nagyszerű munkát végeztek, hiszen három meccsel a vége előtt negyedik a Loki.

Öt fordulóval ezelőtt már biztonságban tudhattuk magunkat, míg a Honvéd vagy épp a Fehérvár még most is a kieséstől fél. Éppen ezért vagyok büszke arra, amit elértünk. Amikor ide jöttünk még attól féltünk, hogy búcsúzunk az első osztálytól, most pedig egy pontra vagyunk attól, hogy kijussunk Európába

– mondta a tréner, majd azzal folytatta, hogy bármi is történjék az elkövetkezendő mérkőzéseken, nagyon elégedett és büszke. A játékosok nagyszerűen teljesítenek és úgy véli, minden dicséret jár nekik. A következő találkozón is mindent bele fognak adni.

Paks-Debrecen 0-0: egy lesgólig jutott a Loki

az eredeti hír itt elérhető